El Camino és Én

        Sokszor elgondolkodom, hogy miért is megyek el. Hogy elmenekülnék innen azt nem mondanám, csak érzem hogy most el kell innen mennem és végigcsinálin azért, hogy leginkább saját magamnak teljesítsek... elkezdtem naplót vezetni és próbálok minden régi simerősömmel újra kapcsolatot teremteni. Elkezdem összeszedni magam gondolatilag, lelkileg és testileg. Túl sok minden történt az elmúlt években, amiket át kell hogy értékeljek, mert nem akarok kiszolgáltatott lenni, nem akarok úgy gondolkodni, mint ahogy eddig is tettem. Meg akarok változni. El akarok bújni a régi dolgok elől, amit nem lehet. Elmegyek és végig gondolom, hogy mit várhatok el magamtól és a élettől és mennyire leszek képes megteremteni azt, amit már gondolatban felépítettem magamban.

       Elkezdődött az egyetem, kezdem érezni a közeledő árhullámot, amivel lépést kell majd tartani. Próbálom magam kényszeríteni arra, hogy ne vesszek el a határidőkben és legyen időm magamra és a barátaimra. Lekötöm magam cselekedetekkel, hogy ne kelljen feleslegesen gondolkodnom, hogy mit rontottam el eddig.

      Félek, hogy egyedül maradok, félek, hogy nem lesz mellettem senki, akiben megtudnék bízni. Tegnap majdnem elütött egy autó. Meg sem ilyedtem, el sem ugrottam, csak vártam, hogy megálljon. Biztam benne és hittem, hogy nem lesz semmi baj, és végül úgy lett. 30 cm. Ennyire állt meg tőlem, ami lehet hogy valakinek kevés, valakinek sok, de akkor abban a helyzetben kedvésnek tűnt. Nem féltem attól sem, ha meghalok, mert az ember nem az elvesztett barátját, rokonát sajnálja, hanem önmagát, hogy nem lehet többet vele, hogy nem érezheti azt az embert akit szeret. Minden ember önző. Én is, mert a saját boldogságomért küzdök.

     Kereken 5 hónap múlva utazok. Egyedül. Attól félek, hogy kint maradok, sem akarok haza jönni, vagy csak azért jönnék haza, hogy befejezzem az egyetemet. Igen, feltudnám áldozni az itteni életemet, mert senkit sem veszítek el. A családom a családom marad, a barátokról pedig nem is beszélve... Amennyire Magyarország párti voltam, most annál inkább mennék el innen.

    Abban biztos vagyok, hogy mindennek oka van. Oka, hogy elutazok. Oka, hogy egyedül megyek, hogy félek mi lesz velem. De remélem minden rendeződik bennem és képes leszek úgy visszajönni, hogy teljesnek érzem magam.

   Az elkövetkezendő időszakban nem fogok írni, mert nem önéletrajzi regénynek szánom ezt az oldalt, hanem az utazással kapcsolatos információkat osszak meg rokonaimmal és barátaimmal. Ezt a blogot zarándoklatom fogom használni az itthoniakkal való kapcsolat tartásra, mert nem fogok vinni magammal telefont...

Üdvözlet minden olvasónak és barátnak:

Éva